Történelem - A Rákóczi szabadságharc - Esszé

A török kiűzése után az udvar és a rendek közötti egyensúly tovább romlott a rendek rovására. I. Lipót abszolutista törekvései: a szabad királyválasztásról és az ellenállási záradékról való lemondtatás és a birtokokért megfizetendő fegyverváltság mind rontották a hatalom megítélését. Ez, az erőszakos ellenreformációs törekvésekkel, és a 20x-os adóterhekkel együtt elegendő volt ahhoz, hogy a nemesség és a jobbágyság is a hatalom ellen forduljon. Ennek eredménye képen elindult az első Habsburgellenes megmozdulás: a tokaj-hegyaljai parasztfelkelés. II. Rákóczi Ferenc ekkor még nemet mond a felkelőknek, és hogy a gyanút elkerülje Bécsbe menekül.

A felkelés leverése után Rákóczi visszatért Magyarországra, és Bercsényi Miklóssal a tarthatatlan magyar helyzet megoldására próbált választ keresni. Mivel az ország erejét nem találták elegendőnek egy szabadságharchoz, Rákóczi a Habsburgok legnagyobb ellenfelétől a francia XIV. Lajostól kért segítséget. A levél futára viszont Bécsben informálta Lipótot, aki 1701. nov. 8-án letartóztatta II. Rákóczi Ferencet. Rákóczira Bécsújhelyen ki is mondták a halálos ítéletet, de végül szerencsésen Lengyelországba menekült. A Habsburgok ellenes törekvések megvalósítására a II. Károly halála miatt kirobbant spanyol örökösödési háború jelentett újabb lehetőséget, mivel a Habsburgok kivonták seregeik nagyrészét az országból. Ezért is vállaltra el Rákóczi az 1703 áprilisában érkező Tisza-vidéki felkelők (Esze Tamás, Kiss Albert) felkérését.

Rákóczi tudta, hogy mozgalma csak akkor lehet sikeres, ha a jobbágyságot és a nemességet is maga mellé tudja állítani. Brezáni kiáltványában (1703. máj. 6), majd az 1704. januárjában megjelent nagyszombati manifesztumában a rendiség és a jobbágyság sérelmeit is felsorakoztatta a szabadságharc kiváltó okaiként, a katonának álló jobbágyoknak pedig hajdúszabadságot ígért. A nemesség csatlakozása után nem kellett első kuruc sikerekre sokat várni, az 1703. júl. 14-i tiszabecsi győzelem után Rákóczi seregei hamar elfoglalták a felvidék és Tiszántúl legnagyobb részét.

A kuruc seregek létszáma ekkorra elérte a ~75000 főt, aminek magját főként a lovasság képezte. Ez a sereg megállíthatatlan volt a portyák és rajtaütések során, de nagyobb csaták megvívására nem volt képes. II. Rákóczi Ferenc igyekezett a sereg képzettségét és felszereltségét javítani, de erre XIV. Lajos csupán pénzbeli segítsége nem volt elegendő. A várak bevételére képtelen sereg miatt, a Habsburgoknak sikerült erőiket úgy csoportosítaniuk, hogy a Dunántúlt és Erdélyt többször is visszafoglalták, ezzel bizonytalanná téve a hadi helyzetet. A francia seregek 1704 aug. 13-i höchstädti veresége után XIV. Lajos még kevesebb segítséget tudott Rákóczinak biztosítani.

A kialakuló pénzügyi problémák orvoslására II. Rákóczi Ferenc 1704. áprilisától rézpénzt veretett. A Libertas elnevezésű érme ugyan tartalmazta a szabadságharc jelmondatát: Cum Deo pro Patria et Libertate (Istennel a hazáért és a szabadságért), de nem volt túl értékálló. Az első kurucországgyűlésen, (1705. szept. - okt.) Szécsényben rendelkeztek az ország államszervezetéről. Lengyel mintára rendi konföderációt kötöttek, aminek vezérlő fejedelmévé II. Rákóczi Ferencet választották. A fejedelem támogatására és ellenőrzésére létrehozták a Szenátust, valamint felállították a kancelláriát és a Gazdasági Tanácsot.

Az évtized második felére az egyre növekvő nehézségek miatt a nemesség a Habsburgokkal való béketárgyalásokat kezdte szorgalmazni. Az 1706 - 1707 közötti nagyszombati béketárgyalások Rákóczi Erdélyhez való ragaszkodása miatt meghiúsultak. A problémákat ezért Rákóczi az új Habsburg király: I. József trónfosztásával akarta orvosolni. Az 1707. május-júniusi ónodi országgyűlésen kimondott rendelkezésével próbálta ellehetetleníteni a béketárgyalásokat és felhívni a Napkirály figyelmét katonai segítség küldésére. A trónfosztás a béketárgyalások lehetőségét ténylegesen kizárta, de nem hozta meg a várt francia segítséget, sőt az egyre rosszabb helyzetben lévő XIV. Lajos a pénzsegély folyósítását is beszűntette. A pénzügyi helyzet javítása érdekében Rákóczi adókat vetett ki (összesen 2.000.000 ezüstforint értékben), amit a nemességnek is meg kellett fizetnie. Az ez ellen tiltakozó Turóc vármegyei követeknek az életükkel kellett fizetniük. Az országgyűlésen történtek a nemesség nagy részének Rákóczitól való eltávolodását jelentették.

II. Rákóczi Ferenc 1707. szeptember 14-én, Varsóban kötött szerződést I. (Nagy) Péter orosz cárral újabb katonai segítség reményében, de végül ez sem realizálódott. A szabadságharc hanyatlása és a Habsburgok megerősödése az 1708. augusztus 3-i trencséni csatagyőzelem után rohamosan felgyorsult. Rákóczi az 1708. novemberi sárospataki országgyűlésen a hajdúszabadság ígéretének megerősítésével próbálta a jobbágyságot mozgósítani. A háború nehézségei és a kivetette adók miatt viszont a jobbágyság egye inkább kedvét vesztette. A továbbiakban a szabadságharcot a Habsburg növekedés és a kuruc csökkenés jellemezte. Az 1710. 1. 22-i romhányi vereséggel felérő döntetlen után a kuruc seregek visszaszorultak az ország keleti felére.

Az újból az oroszokkal tárgyaló Rákóczi távolléte lehetővé tette, hogy Károlyi Sándor kuruc tábornok tárgyalásokba kezdhessen a császáriakkal. I. József a konfliktus tartós rendezése érdekében a rendeknek tett engedményekre is hajlandónak mutatkozott. A tárgyalások sikereit azzal is biztosítani akarták, hogy Pálffy János személyében egy császárhű magyart tűztek ki a Habsburg haderő élére. Hosszú tárgyalások után sikerült megállapodásra jutniuk, az 1711. áprilisi szatmári (csonka) kurucországgyűlés pedig megszavazta a békét. Az 1711. ápr. 30-án aláírt szatmári békeszerződés a kuruc katonai vereség ellenére jó néhány követelést teljesített. Az uralkodó biztosította a rendi jogokat és a szabad vallásgyakorlást, az Újszerzeményi Bizottságot pedig megszűntették. A szabadságharcban résztvevők amnesztiát kaptak, ha elismerték a Habsburg uralkodót. A rendeknek viszont bele kellett nyugodnia a dinasztia ténykedéseibe: nem állították vissza az ellenállási záradékot és a szabad királyválasztást sem. A szatmári béke aláírása után a kuruc seregek 1711. máj. 1-jén Majténynál letették a zászlóikat és fegyvereiket, ezzel kifejezve, hogy a harc véget ért.

Rákóczi természetesen nem fogadta el a szatmári békét. Hatalmas birtokait és befolyását elvesztette, emigrációban élt Franciaországban majd a törökországi Rodostóban. Minden katonai konfliktust megpróbált a szabadságharc újraélesztésére felhasználni, sikertelenül. Ténykedései viszont nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a Habsburgok betartották a szatmári békében vállaltakat.