Történelem - A török kiűzése - Esszé

A XII. Század végére Magyarország négy részre szakadt. A Dunántúlt a Habsburgok, az ország középső részlét az Oszmán Birodalom, Erdélyt I. Apafi Mihály a Felvidék 13 vármegyéjét pedig a Felső-Magyarországi Fejedelemség fejedelme, a „kuruc király” Thököly Imre tartotta kezében. A törökök birodalmuk belső válságait új katonai sikerekkel szerették volna ellensúlyozni. Az Oszmán Birodalom Thököly sikereit túlértékelve 1683-ban újabb hadjáratot indított, hogy újból megkísérelje Bécs elfoglalását. A hatalmas, ~ 150.000 fős Kara Musztafa nagyvezír által vezetett török sereg szövetségeseként a harcban (formálisan) I. Apafi Mihály, erdélyi fejedelem, és Thököly is részt vettek. I. Lipót elmenekült Bécsből, a felújított védművekkel felszerel várost Starhemberg védte csupán 20.000 katonájával. A török ostrom valószínűleg sikeres lett volna, ha I. Lipót, a seregek közeledtével nem kér és kap segítséget III. Sobieski János lengyel királytól, és II. Miksa Emánuel bajor választófejedelemtől. Az így összeált sereg Lotharingiai Károly fővezérletével 1683. szept. 12-én rázúdult a török seregre és súlyos vereséget mért rá. A kahlenbergi csatagyőzelem a török kiűzésének kiindulópontja.

A szövetséges keresztény hadak ezután több súlyos vereséget mértek a török seregre. 1863 októberében visszafoglalták Párkányt és Esztergomot is. Látván az elért sikereket, I. Lipót újabb segítséget kapott, ezúttal XI. Ince pápától. A pápa 1684. máj. 5-én létrehozta a törökellenes keresztény szövetséget, azaz a Szent Ligát, aminek a Habsburg Birodalom, Velence és Lengyelország voltak tagjai, de később Oroszország is csatlakozott (1686). A pápa ezen felül még 10.000.000 forinttal támogatta I. Lipótot, és még a vele harcban álló francia királyt: XIV. Lajost is rávette, hogy 20 évre fegyverszünetet kössön Lipóttal (1685. okt. 15 – Regensburgi béke). Thököly nem volt hajlandó átállni a keresztény hadak oldalára, ezért a harcok a Felső-Magyarországi Fejedelemséggel is párhuzamosan folytak. 1685. okt. 15-én a váradi pasa elfogta Thökölyt, és kedvező békefeltételek reményében felajánlotta, hogy kiadja a császárnak. I. Lipót azonban ekkor már bízott a győzelmében, és visszautasította az alkut. Thököly ugyan kiszabadul, de országát és befolyását is elveszti, katonái pedig nagy számban átálltak a császár oldalára.

A felszabadító háború döntő fordulatát Buda ostroma és visszafoglalása hozta. Lotharingiai Károly hadai, köztük magyar katonákkal és a német fejedelmek segítségével, két hónapos kemény küzdelem után sikeresen bevették Budát. Így Buda 145 év után végre újra szabadon állt. A keresztény seregek ezután már megállíthatatlanul törtek előre. A mohácsi sík közelében 1687-ben a „második mohácsi csatában” újra győzelmet arattak Nagyharsánynál, ahol a szultán is életét vesztette. A következő évben már mélyen benyomultak a Balkánra, 1688-ban sikeresen visszafoglalták Nándorfehérvárt. Hosszú idő után felcsillant a török Európából való kiűzésének reménye is.

XIV. Lajos azonban megrettenve látta a Habsburgok sikereit, és tartott a Habsburgok túlzott megerősödésétől. Ezért 1688. szept. 24-én a francia király felrúgta a Regensburgi békét, és hátba támadta a Habsburg Birodalmat, megkezdve a rajnai háborút. A császárnak jelentős erőket kellett átcsoportosítania nyugatra, ezzel teret adva a török ellentámadásnak. A harcok újra Magyarország területén folytak, a török visszafoglalta a Balkán jelentős részét. A rajnai háború 1697-es lezárása után újabb sikereket értek el a keresztény seregek. Savoyai Jenő Zentánál 1697. szept. 14-én hatalmas győzelmet aratott. A zentai győzelem után Savoyainak lehetősége lett volna a török kiűzésének befejezésére, de I. Lipót, és egész Európa a spanyol örökösödést tárgyalta. A nem éppen jó egészségnek örvendő spanyol király: II. Károly halála már-már borítékolható volt, és I. Lipót, valamint XIV. Lajos is beadták trónigényüket. Ennek okán a törökökkel minél hamarabb békét akartak kötni, ami 1699. jan. 26-án Karlócán következett be. Az I. Lipót és II. Musztafa által aláírt béke szerint a Temesköz kivételével az ország többi részén megszűnik a török uralom. A Temesköz területeit később, (1716-18) Savoyai Jenő foglalja majd vissza.

A török kiűzése során, a Habsburgok megszállták az oszmán-szövetséges Erdélyt is. A felszabadító hadjáratba nem vonták be, de Erdély a balázsfalvi szerződés szerint eltűrte, hogy Habsburg seregek állomásozzanak a területén. I. Apafi Mihály halála (1690. ápr. 15) után a török szultán Thökölyt ismerte el Fejedelmének. Thököly azonban a császári hadak túlerejével szemben csupán 1 hónapig tudott helyt állni, így fejedelemsége 1690. októberében véget is ért. Ezt követően I. Lipót lett az Erdélyi fejedelem, és még abban a hónapban ki is adta Diploma Leopoldinum című oklevelét. Ebben a dokumentumban meghatározta és rögzítette Erdély közjogi helyzetét. Erdély nem egyesült Magyarországgal, és megőrizhette eddigi hagyományait, felekezeti és rendi berendezkedését és a helyi birtokviszonyokat is. A terület éléret Guberniumot, azaz kormányzóságot állított fel, a gubernátor Lipótot képviselte, a hatalmat pedig az itt állomásozó Habsburg seregek biztosították.

A törököt I. Lipót csapatai űzték ki az országból, ezért a rendek és az uralkodó közötti egyensúly tovább romlott a rendek rovására. A Buda visszafoglalása után 1687-88-ban tartott rendi országgyűlésen a rendek lemondtak az Aranybullában lefektetett ellenállási záradékról és a szabad királyválasztási jogukról, valamint elismerték a Habsburg-ház örökletes királyságát Magyarországon. Az udvar a magyar rendiség visszaszorításában, a katolicizmus terjesztésében és a birodalom pénzügyi helyzetének stabilizálásában volt érdekelt, ezért a visszaszerzett hódoltsági területeket új területekként kezelte. A területek kezelésére létrehozta az Udvari Kamara alá tartozó Neoacquistica Commissiot azaz az Újszerzeményi Bizottságot. A visszafoglalt területekért I. Lipót a fegyverjog (Ius Armorium) alapján fegyverváltságot kért. A birtokot csak a 10%-os válság megfizetése ellenében lehetett visszavisszavásárolni, de bizonyos birtokokat honfiasított idegeneknek árusítottak ki. Olaj volt a tűzre, hogy a katolikus egyház birtokait bármilyen díj fizetése nélkül visszakaphatta. A háború által megnyomorított lakosságra 20-szoros adótehreket vetettek ki (porció, kvártély, forspont adók), és a császári katonák több várost is törvénytelenül megsarcoltak. Mindez a végvárak felrobbantásával, és az erőszakos ellenreformációs törekvésekkel szinte az egész ország lakosságát szembeállította a hatalommal, és elindította a későbbiekben kibontakozó Rákóczi szabadságharcot is.