Történelem - I. Károly gazdaságpolitikája - Esszé

1301. január 14-én, III: András halálával az Árpád-ház kihal Magyarországon, az ezt követő 7 évet, az anarchia és a trónviszályok jellemezték. Ezt a korszakot nevezzük az interregnum időszakának, ami magyarul király nélküli állapotot jelent. A magyar trónra több, az Árpád-házhoz női ágon kapcsolódó örökös is igényt tartott. A cseh Premysl Vencel (1301-1305), (aki cseh királyként hal meg 1308-ban), a bajor Wittelsbach Ottó (1305-1307) és a nápolyi Anjou-házból származó Károly Róbert. Károly Róbert trónigénye azon alapult, hogy női ágon V. László dédunokája volt, így kapcsolatban állt az Árpád-házzal. A másik két trónkövetelővel ellentétben Károly Róbertet támogatta a pápa és néhány délvidéki báró is, és mikor vetélytárs nélkül marad 1308. november 27-én királlyá választották.

I. Károly Róbert (1308-1342) azonban nem vált azonnal legitim királlyá, mivel a Szent Koronát a 11 tartományúr egyike, Kán László erdélyi vajda birtokolta. Gentilis pápai legátus ugyan 2-szor is megkoronázta, hivatalosan csak 1310. augusztusában koronázták meg a Szent Koronával, amit Kán László csak pápai fenyegetés hatására adott vissza.

Hiába koronázták meg legitim módon is I. Károlyt, a hatalom még egészen 1323-ig nem az ő, hanem 11 tartományúr kezében volt. Ezek az oligarchák birtokaikon immunitást élveztek, saját hadseregük volt, és saját jogon adót szedtek. A hatalom visszaszerzésének első lépése Buda birtokbavétele lett volna, azonban ez sikertelennek bizonyul, ugyanis Csák Máté haddal támadt a királyra, emiatt a király kénytelen volt Temesvárra áttenni a rezidenciáját. A király később kihasználja az Aba Amadé és a szepességi polgárok közötti konfliktust, majd az Aba Amadét meggyilkoló Kassai polgárokat maga mellé állítva hadba vonul a meggyilkolt kiskirály fiaival, és az ő megsegítésükre Csák Máté által küldött segédhadakkal szemben. Felettük, 1312 jún. 15-én a Rozgonyi csatában a király győzelmet aratott. Ezzel a győzelemmel tekintélyt szerez magának az uralkodó, a továbbiakban lassan és határozottan folytatja a kikirályok felszámolását. Ennek a küzdelemnek a döntő mozzanata 1321. márc. 18-án Csák Máté halála, ezzel lezárul a kiskirályok elleni küzdelem, és ezt követően a királyi központ átkerül Temesvárról Visegrádra 1323-ban.

Miután I. Károly Róbert megerősítette királyi hatalmát, a gazdaság erősítésén kezdett tevékenykedni. Gazdaságpolitikájának irányítója Nekcsei Demeter tárnokmester (1315-1380) volt. A legyőzött kiskirályoktól elkobzott földeket a hozzá hű nagybirtokosoknak adományozta. Ezek a honorbirtokok mindig valamilyen tisztséggel jártak, és nem voltak tovább örökíthetők, de biztosították a királyhű arisztokrácia hatalmát.

Ezen intézkedés miatt a király domaniális jövedelmei 20%-körülire csökkentek, kénytelen volt a királyi felségjogon járó, regáléjövedelmekre támaszkodni. Ilyen jövedelem volt a király sóbányászatból származó jövedelme, amit új sóbányák nyitásával próbált gyarapítani (Máriamarosi, Huszti sóbányák). A nemesfémbányászatból származó jövedelme korábban csekély volt, ezt is új bányák nyitásával próbálta növelni, ezeket a Felvidéken (Selmecbánya, Körmöcbánya) és Erdélyben (Aranyosbánya) nyitotta. Ennek kivitelezéséhez kétségkívül Károly Róbert Urbura reformja (=bányabér reform) volt a legfontosabb lépés. Az 1327-es reform rögzítette, hogy a bányában dolgozó bányászok kötelesek a kibányászott arany 1/10 részét, a kibányászott ezüstnek pedig az 1/8-ad részét a király részére beszolgáltatni. Ennek a beszolgáltatott résznek az 1/3 részét pedig az a birtokos kapta, akinek a földjén a bánya található volt. Ezekkel az intézkedésekkel próbálta az új bányák nyitását, és a fellelt nemesfém-készletek király felé történő bejelentését ösztönözni. Az újonnan nyílt bányákba pedig, tapasztalt munkaerőt hozatott Csehországból.

A király nemesfém monopóliumának köszönhetően állandó értékű ezüstpénzt (dénár) és aranypénzt (forint) tudott bevezeti. A pénzverés királyi monopóliuma a kötelező nemesfémbeváltás miatt a legjelentősebb központi bevétel lett. A kieső kamara haszna (lucrum camare) ellensúlyozására 1336-ban bevezeti a kapuadót. Eszerint minden olyan jobbágytelek után évi 18 dénárt (később 20 dénárt) kell adózni, amelynek kapuján befér egy jól megrakott szénásszekér. Ez az adónem egészen 1467-ig fennmarad, ekkor I. Mátyás a „királyi kincstár adójára” vagy ahogy a köznyelvben elhíresült: füstpénzre cseréli. Ennek oka a jobbágytelkek elaprózódása volt, ami miatt egy jobbágytelken akár több család is élt egyszerre. Ezek után az adót nem jobbágytelkenként, hanem háztartásonként kellett fizetni.

I. Károly Róbert külpolitikája is nagy hatással volt a magyar gazdaságra. Az 1335. november 1-jén megszervezett Visegrádi királytalálkozón Luxemburgi János cseh és III. Kázmér lengyel királlyal kereskedelmi megállapodást. A megállapodás célja az volt, hogy elkerüljék Bécset, és ezzel a város árumegállító jogát. Így létrejöttek a Nagyszombat-Brünn és Kassa-Krakkó kereskedelmi útvonalak. Ezen felül III. Kázmérral 1339-ben arról is megállapodott a király, hogy amennyiben nincs a III. Kázmérnak örököse, abban az esetben a lengyel trónt a mindenkori magyar király örökli. A külpolitikáját jellemezték még a külföldről érkező termékekre kivetett vámok is, a délről érkező termékekre huszad, az északi és nyugati irányból érkezőkre pedig harmincadvámot vetett ki.

Az itt felsorolt reformok alapján is láthatjuk, hogy I. Károly Róbert sikeresen megnövelte királyi hatalmát az utolsó Árpád-házi királyokhoz képest. Ha András fia ugyan nem is lett nápolyi király, másik fiát, utódját a magyar trónon, a későbbi I. (Nagy) Lajost lovagkirályként tisztelték.